Wolf Story 1.

Sziasztok!
Régen volt már bejegyzés a blogon és kicsit más irányzatot is vett az életem mint amikor ezt a blogot el indítottam, de hiába nem jött új tartalom , el feledkezni nem tudtam róla. Nem ígérem, hogy rendszeresen lesz rajta új bejegyzés, de mivel szerettem ezt csinálni, szeretném folytatni. Ez az új rövidke kis jelenet nemrégiben íródott, kicsit ki is estem a gyakorlatból , ezt kérlek nézzétek el nekem. :D
Puszi és jó olvasást, Kitti

A hegycsúcsra érve megpillantottam , végre megpillanthattam a napot. Gyermekkorom emlékeit idézte fel bennem a jeges szél és a leveleken meg csillanó napfény képe. Be szívtam a friss föld és erdő illatát. A szemem sarkából megláttam el suhanni a fák között egy fekete hajkoronát. Tudtam ki Ő.

-          Keani, olyan szép a hajad mindig! – Simogattam meg a lány haját.

-          Ne mondj ilyeneket, mert még úgy járunk mint anyukámék! – Mondta félénken és el tűrte az arcába lógó hosszú fekete tincset. Én csak kérdőn néztem rá.  – Ha a szüleim meg hallják, hogy ilyeneket mondasz, még a végén – halkította le a gangját- hozzád adnak és akkor kölykeink lesznek!

-          Ne aggódj én szívesen feleségül veszlek! – Mondtam büszkén és az édes kis szeplőit számolgattam a bársonyos arcán. – Bár kölyköket még nem  szeretnék. – Tettem hozzá , hogy ne nézzán már rám olyan rémülten azokkal a szép kék szemeivel.

Mostanra már tíz év is el tellt azóta, amióta ezt az ígéretet tettem a kedves kis Keaninak. Azóta mind a ketten felnőttünk, ő a család legkiválóbb harcosa lett, felnőtt, a lágy fény ami mindig a szemében csillogott, mára el homályosult. Én pedig most már több mint 5 éve nem jártam itt, ahol minden történet kezdődött és ahová soha nem akartam visszatérni. Egy jeges fuvallat rántott ki a gondolataiból, majd ezzel el is indultam az erdő legmélye felé. A fák amik mellett el haladtam, tisztelettel hajoltak meg a lépteim előtt. A madarak érdeklődve pillantottak rám, még egy világítóan zöld szemű róka is fel tűnt ahogyan egy fa mögül lesett rám. Miközben haladtam fölfelé az erdőben, egyre több erdei lakó követte az utam. Ahogyan néztek rám, éreztem, hogy valami megváltozott amióta el mentem. Az erdő el fogyott és meg pillantottam a fulut ahol kisfiúként éltem. A kő házak  ugyanott álltak mint amikor el mentem. Az emberek sürögtek forogtak, azonnal tudtam, hogy nagy eseményre készülnek. El indultam a kitaposott utakon a házunk felé, utam közben döbbent falusiak hajlongtak mellettem , én pedig kedvesen köszöntöttem őket. Körülbelül száz méter után meg pillantottam a házunkat, ahol az ember sereg koncentrálódott. Át törtem magam a sokaságon és beléptem a házba. Édesanyám a tűzhely előtt állt és a kezeit melegítette.

-          Anyuka! – Szólaltam meg, mire ő riadtan fel pillantott. –Hazatértem. – Jelentettem ki, ő pedig azonnal a karjaimba vetette magát. Őszülő haja kontyba volt fogva, ahogyan az emlékeimben , a szeme könnyektől csillogott.

-          Hát haza tértél Cadan! – Nézett végig rajtam vizsgálódó tekintettel. – Hosszú volt az utad? – Mosolyodott el, amikor látta, hogy teljesen jól vagyok.

-          Hosszabb, mint amit el tudnál képzelni. – Mondtam, mikor két kis csapzott farkas kölyök rontott be a szobába. – Hát ezek? – Néztem anyámra. – Kinek a kölykei?

-          Tudod, a húgod is felnőtt amióta el mentél. – Fel kapta a kisebbik kölyköt. – Maylani igazi nő lett, sőt, feleség és anyuka is. Ez  a két rosszaság is az övé. – Mondta miközben a kis farkas fút le tette.

-          Maylani férjhez ment? – Néztem anyámra döbbenten.  – Még is kihez? – Azonnal eszembe jutott a sok mihaszna suhanc akikkel annak idején az időmet múlattam. Fel rémlett bennem Ferghus barátom mindig mosolygó arca, a vörös haja és az az ábrándos tekintete.

-          Arto vette el. – Mondta anyám félve. Artoval soha nem voltunk igazán barátok. Becsületes fiú volt amikor még ismertem, de valahogy mindig az az érzésem volt a közelében, hogy nem bízhatok benne. Arto ravasz volt és tudtam már gyerekként is, hogy az ő barátsága nem nekem való.

-          Maylani merre van? - Néztem a lépcső irányába, aminek a végén a régi szobám várt.

-          A saját házukba, készülnek az ünnepségre , mert pár napja meg született a harmadik  kicsi. - Be szívtam a ház családias tölgy illatát és el indultam a szobámba.

Fel kellett készülnöm az emberek köszöntésére, hisz nem láttak már öt éve, pedig elvileg a vezérük vagyok. Előérzetem szerint ez nem is lesz olyan egyszerű, mint ahogyan hangzik, hisz valakinek helyettesítenie kellett amíg távol voltam és ez bonyodalmakat okozhat a visszatérésemet illetően. Elő kerestem a ládámból a törzsi öltözékem és ki mentem a közeli tóhoz. Le vetettem az utazásaim során annyit viselt ruháimat és be léptem a vízbe. Meztelen bőrömet meg borzongatta a hűvös tó vize. Hegek sokasága élénkült meg a bőrömön , gyorsan mostam meg magam, hogy ne okozzak örömet annak aki ebben a percben is figyelt. Ki léptem a vízből, megszárítkoztam , majd magamra öltöttem a ruháim és fel vettem az ezüstösen ragyogó családi karperecem , ami annyira hiányzott már. Reccsenést hallottam a hátam mögül, mire azonnal a hang irányába hajítottam a tőröm.