Túléltem az első világháborút 1.

Első rész

 -Adalina, Reinheld késő van már, menjetek aludni! – szóltam unokáimnak, akik épp a fürdőszobában mosták a fogukat.

- Jövünk már! - mondta az angyalkám miközben becsukta a fürdőszoba ajtaját.

- Gyerünk, gyerünk, be az ágyba! - kezdtem el kergetni a kis apróságokat miközben ők piciket sikkantgatva futkároztak az ágy körül. Amikor elkaptam a legfiatalabb unokám, felemeltem és bedugtam a paplan alá, majd a másik is a helyére került. Adtam mindkettőjük homlokára egy-egy csókot és jó éjt kívántam, mikor Adalina megszólalt félig az arcába húzva félénken a takarót .

- Mami, mondasz nekünk esti mesét? - Kérdezte vékonyka hangján, ami az izgalomtól még vékonyabbnak hatott. Sóhajtottam egyet és megfordultam, hogy visszamenjek az ágyhoz. Amikor leültem egy székre az éjjeli szekrény mellet, elővettem egy mesekönyvet annak egyik fiókjából.

- Melyik mesét olvassam? - kérdeztem fellapozva a könyvet.

- A rút kiskacsát! - mondta Reinheld, de Adalina ellenkezett, mert szerinte azt már az anyukájuk nagyon sokat olvasta nekik. Amit persze Adalina javasolt az meg Reinheldnek nem tetszett. Az egyik mese túl rövid volt, a másik túl hosszú, a harmadik meg unalmas. Körülbelül öt mesével játszották el ezt amikor Reinheldnek támadt egy olyan ötlete ami Adalinának is tetszett.

- Mi lenne, ha a háborúról mesélnél? - nézett rám kérdően. Elgondolkodtam rajta, hogy való e nekik, majd bele egyezően bólintottam.

- Honnan meséljek?

- Onnan, amikor megismerted a papát! - mondták egyszerre vidáman.

- Hát jó. - kezdtem el mesélni.

- Egyszer volt, hol nem volt élt egyszer egy Margaret nevű lány Lipcsében, aki mindenki büszkeségeként ragyogta be az utcákat, akármerre csak járt. Minden munkáját szorgosan elvégezte és az éjszakáit a tudományoknak szentelte.  A városukban pár utcával arrébb élt egy fiatalember, akit csak Wilsonnak hívott mindenki. Ez a fiatalember alig hasonlított Margaretre, ugyanis ő kevésbé foglalkozott a tanulással és a művelődéssel. Ezek helyett inkább a barátaival járt a parkba és szórakozott. Ez a két ember teljesen más világban élt. Nem sok közös volt bennük, viszont egy bálon mégis találtak közöset egymásban. A kapcsolatuk eleinte nehézkesen indult, ugyanis Margaret szóba sem akart állni a csélcsap fiatalemberrel. Lassan ahogy teltek a hónapok és Wilson mindennap valami apró vagy épp nagyobb meglepetéssel várta őt egy idő után belátta, hogy Wilson mégsem olyan szörnyű ember igazából. Lassan de olyan szerelem gyúlt szívében, amit soha ki nem olthatott semmi. Amikor Margaret is elismerte már érzéseit Wilsonnak és lebomlottak a falak közöttük, kapcsolatuk olyan szintekre emelkedett és olyan érzéseket tápláltak egymás iránt, ami sokak számára elképzelhetetlen.